1. fejezet:

Megérkezett az első fejezet, remélem tetszeni fog! Írjatok kommenteket kérlek! Fontos lenne tudnom hogy mit gondoltok a történetről, és hogy folytassam-e. *.*

Előre is köszönöm! Puszi nektek! :*

_______________

1. fejezet:

Reggel van. Ma kerül megrendezésre a védelmi tanács gyűlése, amin végre én is részt vehetek, mivel elértem a megfelelő kort. Igaz, „csupán” 50 évet kellett várnom erre, de most, hogy eljött a nap, már nem is tűnik olyan soknak.

Boldogan fölpattantam a fehér fotelből és elindultam a tanácsterem felé vezető fehér szőnyeges folyosón.

Útközben összetalálkoztam pár tanácstaggal, akik fejet biccentve nekem, folytatták útjukat.

Izgatottan beléptem, végigsétáltam a sorok között, és helyet foglaltam a saját, névre szóló székemen. Ez volt a családi rész, ahol általában anyu és apu ülnek, de most végre én is meghívást kaptam.

Bármelyik angyal részt vehet a gyűlésen, ha arra alkalmas iskolába járt, és ha elérte a megfelelő kort, ami 50 év. Hiába érte el valaki az 50 éves kort, általában csak 60-70 évesen kapják meg az első embert, akit védeniük kell. Ezért volt olyan fontos a mai nap.

Imádtam ilyenkor a kastélyt, mikor a nap sugarai átvilágítottak az ablakokon, szivárványokkal beragyogva a termet.

Csillogó tekintettel futtattam végig a szemem a helységen. Minden széken 1-1 angyal ült, várva hogy végre megkezdődjön az ominózus gyűlés. Izgatottan nézelődtem a teremben, amiről oly sokszor álmodtam már. Pont a főtanácsosok székeire tévedt a szemem, amikor beléptek a hatalmas kidíszített ajtón az „öregek”.

A koruk ellenére egyáltalán nem látszottak öregnek. De mivel ők voltak az első angyalok, ezért hívjuk így őket. Elsőként Azariel lépett be az ajtón. Hosszú tejföl szőke haja méltóságteljesen vonta körbe fehér arcát. Kék szemei bosszúsan vizslatták az összegyúlt angyalokat. Elegánsan fellépett a pódiumra, és leült az őt megillető helyre, ami a terem végén volt. Őt Soriel követte. Neki hosszabb barna haja volt, és szintén kék szeme, és helyet foglalt Azariel balján. Végül, de nem utolsósorban Aiden lépett be az ajtón. Hosszú borzas fekete haja volt és szürkés szemei. Ő volt a legfiatalabb „öreg”. Markáns, férfias arca mellé kisfiús vonások tartoztak. Fiatalsága ellenére megjelenése tiszteletet biztosított neki. Körbenézett, majd jobb oldalon lévő díszített, hatalmas székbe ült le.

- Üljetek le – mondta Azariel, fel sem nézve a kezében lévő papírból.

- Szomorú, és vészterhes ez a nap… - kezdte a mondatát – tudomásunkra jutott, hogy Caleb megszegte az angyalok őrzésének legfőbb törvényét és kapcsolatot létesített egy emberrel.

A szavak hatására feszült erő töltötte tele a termet. Az óriási tölgyfából kifaragott ajtók kinyíltak, és egy férfit hoztak be rajta, mire az angyalok fészkelődni kezdtek. Én nem ismertem a szóban forgó Calebet. De ahogy én vettem észre, nem nagyon mutatott bűnbánatot. A terem közepére vezették, ahová minden szem kíváncsian fordult.

- Tudod, hogy milyen fajta vétket követtél el? – kérdezte tőle Soriel. Ha Soriel jelen volt egy-egy tárgyaláson, akkor biztos, hogy a végítélet halál volt. Angyal létére elég kegyetlen, és szereti a kivégzéseket, amiket régen ő végzett el, de mióta Azariel a legfelsőbb angyal, azóta már csak nézi. Ez is éppen elég szerintem.

- Igen, és nem bántam meg. – válaszolta és elmosolyodott.

- Nos, akkor bizonyára tisztában vagy a büntetéseddel – szólt megint hozzá Soriel.

- Igen, és nincs hozzáfűzni valóm. – ezzel fejet biccentett és kivezették. Még jó hogy nem a szemünk láttára hajtották végre az ítéletet. Mindenki idegesen fordult jobbra, balra. Csönd vetült a teremre, s mikor már mindenki lenyugodott, Azariel újra megszólalt.

- Második napirendi pontunk: egy ember védtelen maradt. Szükségünk lenne másik cselekvőképes angyalra, aki őrizné. Van jelentkező? – kérdezte, és kíváncsian körbepillantott.

Na, erre felkaptam a fejem. Mindig is őrző akartam lenni, de ezzel anyuék sohasem értettek egyet. Habár ők is őrzők, inkább azt szeretnék, ha a suli befejezése után a kastélyban tevékenykednék, egy kevéssé veszélyes munkában. Apropó iskola: annak ellenére, hogy kijelentették, hogy ne is reménykedjek az őrzést illetően, azt sikerült náluk elérnem, hogy olyan iskolába menjek, ahol az őrzőket tanítják a védés módjaira, törvényeire plusz az emberek természetét, viselkedését. Habár kitűnő tanuló vagyok, anyuék még mindig nem engedik, hogy őrző legyek. Azt hitték, hogy ez az iskola majd kielégíti a tudásszomjam, de még inkább rátett a lapátra. Lassan feltettem a kezem, mire Azariel szeme összeszűkült. Mély levegőt vett és rám nézett.

- Silver, gyere ki légy szíves. – engedelmesen felálltam és a terem közepére libbentem. Minden fej felém fordult, majd sutyorgásba kezdtek. Nem szerettem az ilyen szerepléseket.

- Szóval védő szeretnél lenni? – kérdezte.

- Igen, nagyon.

Pár másodpercig csak elgondolkodva meredt a díszes ólomüvegre, majd megszólalt.

- Hogy is fogalmazzak… ez egy felelősségteljes munka, és te még nem vagy elég idős és tapasztalt ahhoz, hogy ezt véghez vidd.

- Tudom, hogy fiatal vagyok, de ez az életcélom, és tudom, hogy képes vagyok rá. Megvan bennem a feladathoz szükséges tudás, és eltökéltség.

- Egy emberi élet védése nem a tudáson múlik – kis szünetet tartott – meg kell értened, hogy ez nagyon keveseknek adatik meg, és nem vagyok biztos benne hogy te vagy az erre megfelelő személy. Talán pár év múlva. Fáradj, vissza a helyedre kérlek.

Mivel Azariellel nem lehet vitatkozni, ezért csalódottan visszaballagtam a székemhez.

- Holnap újra összeül a tanács, addigra meglesz a döntésem az alkalmas személyről.

Felálltak, hogy elhagyják a helységet, én pedig meggondolatlanul Azarielhez siettem.

- Kérlek! Képes vagyok akármire! Tudom, hogy jó védő lenne belőlem! Csak egy lehetőség kéne, hogy bizonyítsak.

- Ha kapnál egy embert, és megtiltják az öregek, hogy meg tégy egy bizonyos dolgot, de erre lenne szükség ahhoz, hogy ne haljon meg, melyiket választanád? Betartanád a törvényt, vagy parancsot szegnél?

Sóhajtottam egyet és gondolkodásba kezdtem. Tudtam, hogy ez egy beugratós kérdés. Lehet, hogy mindkettő lehetőség rossz. De a fejemben megfogalmazódott egy gondolat és egy pillanatra elmosolyodtam, mire Azariel kérdőn nézett rám.

- Megbizonyosodnék róla, hogy van e bármilyen másik lehetőség arra, hogy megmentsem, és ha nincs, akkor parancsot szegnék az életéért. Ha kell, meghalnék érte. – válaszoltam diplomatikusan. Azariel arcán végigfutott a meglepettség, és az elégedettség kombinációja.

- Még ma megkapod az ember aktáját – mondta és már kezdett volna a diadalittas mosoly szétterülni az arcomon, amikor újra megszólalt – feltéve, ha a szüleid beleegyeznek.

A legkisebb mosoly is lehervadt az arcomról, és kétkedve néztem rá. De ő már nem volt hajlandó erről beszélni, ezt észrevettem rajta.

- Silver! – biccentett a fejével, és elsietett.

Teljesen elkeseredtem. Kimentem a parkba hogy szívjak egy kis friss levegőt. Tudtam, hogy anyuék a semmi áron sem egyeznének bele ebbe a dologba. Még ha az életem múlna rajta, akkor sem. Ki kellett találnom valamit, amivel meggyőzhetem, ami életem egyik legnehezebb küldése lesz...